MÛVELÕDÉS
SPORT
Ajánlataink - Rendhagyó irodalomórák, elõadások
Nyugdíjkorú társulat fiatal előadókkal
Ismét élénkül a Magyar Szakszervezeti Szövetségben (MASZSZ) a kulturális élet, a mai fiatalok ugyanúgy szeretnek színpadra lépni, mint nagyszüleik az ötvenes években.
Az idősebb olvasók emlékezetében még él a brigádnaplóba ragasztott színházjegyek, a kóruspróbák, színjátszó körök emléke. Hámori István Péter, a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének (BDSZ) korábbi alelnöke úgy fogalmaz, a dolgozók szabadidős programjainak szervezése sokáig fontos feladata volt a szakszervezeteknek, a 2. világháború után ehhez számtalan művelődési intézményt is kaptak, ahol amatőr együttesek sora próbált, előadásaikat pedig a szintén a szakszervezeti tagságból verbuvált közönség élvezte.
A rendszerváltás után ez a hálózat is szétesett, a szakszervezeti művelődési házak többnyire önkormányzati kézbe kerültek, de nem mindegyik élte túl a tulajdonosváltást. Most azonban a költőként és íróként is ismert egykori érdekvédő szerint ismét kezd egyre fontosabb lenni, hogy kulturális élményekkel is az érdekvédelem közelébe csalogassanak minél több dolgozót. Úgy látja, ebben a munkában példát mutat a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), amikor színtársulatot támogat, játszóhelyeket teremt. Hámori István Péter szerzői estjével indult néhány éve még MSZOSZ Pódiumként egy rendezvénysorozat, amelynek házigazdája a Hevesi Sándor Színtársulat. (Az Autonómokkal történt összeolvadás után nevet váltottak, így ma már MASZSZ Pódiumról beszélhetünk.)
A szerző - aki 2003 óta a negyedévente megjelenő Bányamunkás című lap főszerkesztője is -, azóta ?házi? írója lett a színtársulatnak, különösen a lapban megjelent majdnem 200 tréfás bányásztörténetből született ?Karbid Krónika? színpadra állítása óta. Ezek az előadások jókedvre derítik a nézőt, ráadásul a történelem és a fordulópontokon megmutatkozó emberi viselkedés ismétli önmagát, a közönség nevet és okul egyszerre a mai eseményekre is ráhúzható, ?áthallásos? tréfákon, amelyek azt igazolják, valójában nem tanultunk semmit az egyszer már átélt történetekből.
A bányásztréfák mellett írt már a társulatnak mesedarabot is, azzal is járják az országot a Hevesi Színtársulat tagjai Rácz Ferenc vezetésével. Az amatőr színház sorsa is kérdéses volt néhány éve, alig 5-6 szereplőjük maradt, de aztán váratlanul sorra jelentkeztek a fiatalok, újraéledt a társulat. Igaz, nem a szakmunkások jöttek, mint évtizedekkel ezelőtt, hanem főleg diplomások és diákok, de a lényeg nem változott: Örkény egypercesekkel vagy Hámori darabjaival, de mindig tanítják és szórakoztatják a közönséget, a nézők pedig ?veszik a lapot? ? teszi hozzá a rendezőként és előadóként is működő társulati vezető.
A lehetőség a fenntartó szakszervezetnek köszönhető ? csatlakozik Rácz Ferenc is ahhoz a véleményhez, hogy az érdekvédelmi szövetségben élénkül a kulturális élet, bár azt is hangsúlyozza, hogy munkájukat teljesen önállóan végzik. A tagok képességeihez, meg elfoglaltságaihoz igazítva választja ki a társulat vezetője a színpadra állítható darabokat, hetente egyszer próbálnak és hétvégeken járják az országot vagy előadásokat szerveznek a MASZSZ Városligeti fasorban található székházának előadótermében.
Hét közben kevesen érnek rá, de az eredetileg drámapedagógusnak tanult szakember, aki egyáltalán nem mellékesen 55 éve dolgozik amatőr színházban, ilyenkor látogat el középiskolákba, hogy a szintén ?megszállott? Demeter Lászlóval együtt rendhagyó órákon vigyék közelebb a magyar irodalom legszebb alkotásait a fiatalokhoz. Társaik közt van, aki történelemre, más pedig a képzőművészeti alkotások megértésére oktatja a kereskedelmi szakközépiskolák tanulóit. S hogy miért éppen őket? Mert Demeter László, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete Nógrád megyei titkára, aki a színházi és előadói feladatok mellett ?Munkavállaló leszek? címmel rendszeresen tart osztályfőnöki órákat is, ahol munkajogi ismeretekkel segít felkészíteni a fiatalokat a felnőtt életre.
Ez a feladat is közel áll hozzá, hiszen a Szakszervezetek Országos Diákművelődési Szövetsége Egyesület vezetőjeként egyébként is benne van a fiatal szakszervezeti tagok képzéseit szervező csapatban. Szomorúan jegyzi meg, hogy a szakszervezetek sajnos nem pályázhatnak szabadidős programok támogatására, így a fővárossal közösen létrehozott Esély Alapítvány tatai táborában egyre nehezebben tudnak táborokat szervezni.

A színtársulatról
A Hevesi Sándor Színtársulat 1958 októberében alakult és olyan legendás színészek kezdték itt pályafutásukat, mint Latinovits Zoltán, vagy Hoffmann Géza, aki Hofi néven vált az ország első számú nevettetőjévé. A következő generáció tagjai közül Tordy Géza, Reviczky Gábor, Detre Annamária nevét ismeri leginkább a közönség. A társulat internetes oldalán megemlékeznek a balesetben elhunyt beszédtanár, Montágh Imre önzetlen segítségéről is. Az együttes az 1970-es évek közepétől 2007 végéig a BM Duna Palotában működött, 2008-ban a Láng Művelődési Központ fogadta be őket, most pedig, ennek átépítése alatt a MASZSZ székházban próbálhatnak és tarthatnak előadásokat.